Összes oldalmegjelenítés

2010. október 31., vasárnap

F1 Képregény

Hungarian - English

Ez a történet egy Formula-1 csapat és egy lemez megszületéséről szól.









G-Smart [ Gabor Schmutz ]
Több fellépés és zenélés [ dj ] után, gondoltam hogy kicsit haladjunk előrébb,
ahol igazán meg tudom önmagamat valósítani, például egy kreatív albummal.
Így jött a lehetőség is, hogy producere legyek egy Formula 1-es zenei albumnak.
Zene és Kép egybe.
Sok albumot láttam és egyegyedi dolgot szerettem volna alkotni, így sikerült!
Nézd szeretettel!





Mastemind [ Robert Kiss ]
Első találkozásunk Dowalve Records zenei stúdióban történt.
Tetszett a zenei kreatív alkotásai.
Nevéhez fűződik például Robin S, Madonna,
Császár Előd, de ne maradjon ki akár Kovács Katit,
vagy épp Gönci Gabi sem.
Referenciának nekem ennyi elég is volt.

A lemez alap anyaga, már rendelkezésünkre állt,
hiszen a Silverstone pályán rögzített anyag szimpatikus
volt számomra, hogy egy eredeti hangokból összeállított
zenei cd készítsünk el.
Átgondoltam az alapanyagot, és úgy találtam hogy egy
dokumentum filmmel színesíteni lehet a kiadványt.
Ebben a kis filmben bemutatjuk a csapat egyedül álló múltját,
és hogyan épül fel egy csapat.
Elmeséltem a film lényeget és a szöveg rész teljes mértékkel
Kiss Róbert fogalmazta meg, amit saját élményével tett még hitelesebbé.



A zenei rész szem volt egyszerűbb elkészíteni,
hiszen egy 34 perces kis filmről beszélünk.
De volt egy másik segítségünk, Robi fia személyében.





Aztek [ Kiss Roland ]
A zene szerkezetében és ötletek megvalósításában igen eredményesen és
hatékonyan tudtunk össze dolgozni, ami halható is a zenében.
Fantasztikus zenei egyéniség fogott meg benne!




Ruzicska Zsolt [ Ruzi ]
Az albumon hallgasd meg és megtudod, meghallod!



Folyt. Köv.